Súlyos vereséget szenvedtek a republikánusok az amerikai időközi választásokon. A demokraták hagyományos republikánus fellegvárakat is meghódítottak, miközben Donald Trump politikája, a megélhetési költségek és a migrációs intézkedések miatt egyre több választó fordult el a kormánypárttól. Claudio Casula politikai elemző szerint azonban a választási eredmények mögött az iszlám szocialista politikai irányzat térnyerése is meghúzódik.
Republikánus fellegvárakban is győztek a demokraták
Látványos vereséget szenvedtek a republikánusok az amerikai időközi választásokon. A Demokrata Párt sikere még a hagyományosan republikánus államokra is kiterjedt, köztük Iowára, Ohióra, Kansasra, Dél-Karolinára és Texasra.
A Fox News műsorvezetője, Sean Hannity élő adásban brutálisnak nevezte az eredményeket. Egy republikánus pártstratéga a New York Postnak egyetlen szóval jellemezte az esti hangulatot: „Pocsék.”
A választási eredmények komoly bizalmi szavazást jelentettek Donald Trump politikájával szemben. A demokraták győzelme nemcsak a hagyományos republikánus bázis meggyengülését mutatta, hanem azt is, hogy a fiatal választók és a latin-amerikai származású amerikaiak közül egyre többen fordulnak el a republikánusoktól.
Texasban is súlyos vereséget szenvedtek a republikánusok
Texas különösen látványos példája a Republikánus Párt visszaszorulásának. A mintegy 40 elektori szavazattal rendelkező, népes államban Gina Hinojosa demokrata kormányzójelölt és James Talarico szenátusi jelölt meglepetésre legyőzte a republikánusokat.
Hinojosa a háromszoros republikánus kormányzót, Greg Abbottot, Talarico pedig a politikailag meggyengült texasi főügyészt, Ken Paxtont győzte le.
A republikánusok így nemcsak a szenátusi helyet, hanem a kormányzói tisztséget is elveszítették abban az államban, amely közel 31 éve a párt egyik legfontosabb fellegvárának számított.
A latin-amerikai származású választók elfordultak Trumptól
A texasi eredmények egyik meghatározó tényezője a latin-amerikai származású választók részvétele volt. Ők az állam választóinak mintegy harmadát teszik ki, és a republikánusok korábban jelentős támogatottságnövekedést értek el körükben.
A Texas Politics Project adatai szerint Trump a 2024-es választáson a texasi latin-amerikai származású választók 55 százalékának szavazatát szerezte meg. Ez 13 százalékponttal haladta meg a 2020-as eredményét, és 27 százalékponttal volt magasabb a 2016-os támogatottságánál.
Az időközi választásokon azonban ezek a választók nagy számban járultak az urnákhoz, és ezúttal a demokratáknak kedveztek.
A döntésükben szerepet játszhattak a növekvő megélhetési költségek, valamint a migrációs hatóságok illegális bevándorlókkal szembeni szigorú fellépései. Különösen a texasi határ mentén élő latin-amerikai származású választók körében váltak meghatározóvá ezek a kérdések.
A New York Times és a Siena University néhány nappal korábban közzétett felmérése alapján Texasban a választók 21 százaléka a gazdaságot nevezte meg az egyik legfontosabb témaként. A bevándorlás 13 százalékkal a második helyen állt.
Országosan a latin-amerikai származású választóknak már csak 35 százaléka szavazott a republikánusokra. A fiatalok körében még rosszabb eredményt értek el: a 18 és 29 év közöttiek mindössze 25 százaléka támogatta a pártot, szemben a 2024-es 42 százalékkal.
Az iráni háború és a magas üzemanyagárak is Trump ellen dolgoztak
A republikánusok vereségéhez a választási részvétel alakulása is hozzájárult. Sok Trump-szavazó ezúttal otthon maradt, miközben a korábban távol maradó választók többsége a demokratákra szavazott.
A demokraták földindulásszerű győzelme különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy az elmúlt 70 évben mindössze két alkalommal, 1994-ben és 2006-ban sikerült egy pártnak ugyanazon időközi választáson megszereznie a képviselőházat és a szenátust.
2006 óta először fordult elő az is, hogy egy korábban hatalomból kiszorított párt mindkét kongresszusi kamarát visszaszerezte.
A republikánusok veresége azonban nem feltétlenül a demokraták iránti lelkesedésből következett. A választók elégedetlensége Donald Trump politikájával, valamint az elnök politikai ellenfeleivel szemben tanúsított lekezelő magatartása is szerepet játszhatott az eredményekben.
A növekvő megélhetési költségek mellett sok amerikai az iráni háborút is Trump terhére írta. A konfliktus nem gyorsan és következetesen zajlott, hanem elhúzódott, és magas üzemanyagárakhoz vezetett.
Az elnök korábban azt ígérte, hogy már hivatalba lépésének első napján lezárja az ukrajnai háborút. Az ígéretet azonban több politikai fordulat követte, miközben a konfliktusban eddig kevés kézzelfogható eredményt sikerült elérni.
Emellett sokan nem részesültek az amerikai gazdaság fellendülésének előnyeiből.
Trump komoly politikai következményekkel néz szembe
Donald Trump a választások előtt egyszer azt állította, hogy az időközi választások nem róla szólnak, máskor viszont saját eredményeit hangsúlyozta. A választási vereség után azt is kijelentette, hogy ha ő szerepelt volna a szavazólapon, a republikánusok győztek volna.
A Demokrata Párt mindkét kongresszusi kamara megszerzésével jelentős politikai mozgásteret nyertek. Trump hátralévő két évében blokkolhatják az elnök törvényjavaslatait, és vizsgálóbizottságokat állíthatnak fel a kormányzatával szemben.
Trump ugyanakkor vétóval fenyegetheti a kongresszus döntéseit, de a választási eredmények után nem kerülheti el a törvényhozással való együttműködést.
Abdul El-Sayed győzelme újabb vitákat váltott ki
Michiganben az iszlamista Abdul El-Sayed szenátusi győzelme különösen nagy figyelmet kapott. A politikus győzelmi beszédében az „Inshallah” (Ha Allah is úgy akarja) és az „Alhamdulillah” (Hála Allahnak) kifejezéseket használta.
Claudio Casula úgy véli, hogy a demokraták az iszlám és a szocializmus összekapcsolására épülő politikai stratégiát alkalmaztak. Az elemző ezt a Franciaországban islamogauchisme néven emlegetett irányzattal hozza összefüggésbe, amely az iszlamizmus és a szocializmus ideológiai közeledését jelöli.
Az islamogauchisme, magyarul leginkább iszlamo-baloldaliságként fordítható, egy pejoratív politikai kifejezés és neologizmus. A fogalom azt a politikai szövetséget vagy ideológiai közeledést írja le, amely a baloldali, illetve szélsőbaloldali aktivisták és a radikális iszlám, vagyis az iszlamizmus között jött létre.
Az elemzés szerint a demokraták Michiganben vitatott politikai szereplőkkel is kampányoltak. Abdul El-Sayed a szerző értékelése szerint a választási kampányban az izraeli állam ellen lépett fel, és népirtással vádolta azt.
A politikus a 60 Minutes című műsorban kitérő választ adott, amikor Izrael puszta létezésének jogáról kérdezték.
El-Sayed kapcsolatban áll Hasan Piker influenszerrel, akit Izrae ellenes kijelentésekkel és a Hamász, valamint a Hezbollah méltatásával hoznak összefüggésbe.
A muszlim demokrata féltestvére, Eman Abdelhadi egyetemi professzor a 2023. október 7-i terrortámadással kapcsolatban bírálta Bernie Sanders szenátort, amiért elítélte a Hamász támadását, és „micsoda csalódásnak” nevezte a politikus álláspontját. 2023. október 7-én a Hamász fegyveresei Izraelben civileket gyilkoltak meg és túszokat ejtettek: a támadásban mintegy 1200 ember vesztette életét, 251 embert pedig elhurcoltak. Abdelhadi a támadás első évfordulóján egy videót is közzétett, amelyben az „Allahu Akbar” (Allah a legnagyobb) kifejezéssel kezdett, majd az elnyomásról és az igazságosságról beszélt, de nem említette a meggyilkolt izraeli civileket.
A muszlim El-Sayed szenátusi győzelme különösen jelentős annak fényében, hogy Michiganben mintegy 120 ezer zsidó él.
Az iszlám és a baloldal politikai közeledése Európában is egyre nagyobb teret nyer
Claudio Casula végkövetkeztetése, hogy a demokraták választási sikere nem kizárólag a Republikánus Párt szembeni elégedetlenségből fakad. A Demokrata Párt egyes politikai szereplői az iszlám és a szocializmus összekapcsolásával olyan választói csoportokat is megszólítanak, amelyek korábban kevésbé támogatták őket.
A Niuson megjelent cikk párhuzamot von a michigani kampány és a berlini politikai folyamatok között is. Az elemző szerint a német fővárosban a Die Linke hasonló stratégiát alkalmazott, amelyben a bevándorló muszlim közösségek megszólítása fontos szerepet kapott. Ezt észlelve, Berlinben a német kereszténydemokraták, a balra tolódó CDU is nyitott a muszlimok felé:
A Demokrata Párt választási eredményei és a progresszív politikai irányzat térnyerése új kérdéseket vet fel az amerikai- és európai politika jövőjével kapcsolatban is. Vajon a keresztény-nemzeti politikai erők milyen válaszokat adhatnak az iszlám és a baloldal erősödő együttműködésére, és hogyan őrizhetik meg a keresztény értékeket a változó politikai környezetben?
Főképen: Michiganben a demokrata, iszlamista Abdul El-Sayed szenátusi győzelme különösen nagy figyelmet kapott. Fotó: Facebook/Abdul El-Sayed

