augusztus 13., csütörtök

Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzeti ünnepre, amelynek részeként a szokásosnál rövidebb tűzijátékot rendeznek – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen. A programsorozat 4 milliárd forintba kerül.

A programok egyes helyszíneken már augusztus 19-én elkezdődnek, máshol pedig az ünnepet követő napokban is lesznek rendezvények.

Budapesten tíz helyszínen várják a látogatókat: a Margit-szigeten, a Műegyetem melletti Duna-parton, a Kossuth téren, a Parlamentnél, a Szabadság téren, a Várkertben, a budai Várban, a Városligetben, a Szent István téren és a Bazilikánál.

Augusztus 20-án 8 órakor a hagyományos zászlófelvonással és tisztavatással kezdődik a program a Kossuth téren. Ezt katonai és légi parádé követi, amelyet a rakpartokról lehet megtekinteni.

Az Ízek utcája 9 órától éjfélig várja az érdeklődőket a Várkert előtti rakparton.

Augusztus 20. és 22. között díjmentesen, előzetes regisztráció nélkül lehet látogatni a Parlamentet.

A Városligetben a honvédség egész napos programmal készül. A Margitszigeten augusztus 20-án és 21-én interaktív foglalkozásokkal várják a családokat.

A budai Várban idén is megrendezik a Mesterségek ünnepét, amelynek ugyanott adnak helyet a Protestáns Sokadalomnak is. A Szabadság tér közösségi pihenőhellyé és gasztrokertté alakul, a Műegyetem rakparton pedig koncertek lesznek.

A Szent Jobb-körmenet augusztus 20-án, az ünnepi szentmise után, 19 órakor indul a Bazilika elől.

A 21 órakor kezdődő tűzijáték egy félórás audiovizuális show része lesz, maga a tűzijáték pedig tíz percig tart.

Magyar Éva hangsúlyozta, hogy a kormány felkészült a rendezvények zavartalan és biztonságos lebonyolítására. Az előkészítésre létrehozott tárcaközi koordináló munkacsoport munkáját operatív törzs segíti.

A látogatókat arra kérik, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel közelítsék meg a helyszíneket, tájékozódjanak az időjárásról, vihar esetén pedig azonnal vonuljanak biztonságos helyre.

Kérdésre válaszolva Magyar Éva azt mondta, a 4 milliárd forintos költséget reálisnak tartják egy ilyen rendezvénysorozat lebonyolítására.

A programok művészeti koncepciójáért felelős Centrum Production képviselői szerint nem akartak új ünnepet létrehozni. Ehelyett olyan közös nyelvet kerestek, amely megtartja a jól ismert tradicionális programokat, ugyanakkor kortárs és modern elemekkel újítja meg azokat.

A rendezvények részletes programjai az augusztus20.hu oldalon érhetők el.

Exit mobile version