Boros Bánk Levente politológus politikai színháznak tartja az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. A szakember szerint komoly kérdéseket vet fel, hogy miért elsősorban a beszervezett hétköznapi emberek nevei kerültek elő, miközben a kommunista rendszer tartótisztjeinek és vezetőinek felelőssége továbbra sem tisztázott.

Boros Bánk Levente: Őskáosz alakult ki az ügynökakták körül

„Őskáosz van az ügynökaktákkal kapcsolatban, amit a kormányzat alakított ki. Szándékosan alakíthatták így a helyzetet. Ez elítélendő és komoly hitelességi problémát vet fel”

– jelentette ki Boros Bánk Levente politológus a Blikknek adott interjúban.

A szakember szerint Lezsák Sándor sajnálatos esete is azt bizonyítja, hogy a nyilvánosságra került információk értelmezése körül problémák vannak. Megfogalmazása szerint összekeverték a vágottat a vágóval.

Boros Bánk Levente arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány állítása szerint néhány ezer aktát azért nem hoztak nyilvánosságra, mert azok nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek.

A politológus szerint elvileg a jelenlegi titkosszolgálatok döntöttek erről.

„Innentől kezdve felmerül, hogy ki a titokgazda? A miniszterelnök, egy miniszter, a levéltár, a titkosszolgálat?”

Politikai célból is felhasználhatják a titkosított aktákat?

A politológus szerint azt is vizsgálni kell, hogy a nyilvánosságra nem hozott akták között szándékosan rejtettek-e el olyan információkat, amelyek később politikai célokra használhatók fel.

„Az a kérdés is felmerül, hogy rejtettek-e szándékosan ezek között a nem nyilvánosságra hozott akták között olyan személyekre vonatkozó információkat, amiket politikai célból akarhatnak a későbbiekben felhasználni.

Mire gondolok? Zsarolásra, fenyegetésre, későbbi felhasználásra, hogy egy számukra kedvezőtlen politikai szituációban figyelemelterelés céljából új neveket tudjanak előhúzni”

– nyilatkozta Boros Bánk Levente.

A tartótisztek és a kommunista vezetők felelősségét hiányolja

Boros Bánk Levente szerint fontos különbséget tenni azok között, akiknek a neve nyilvánosságra került, és azok között, akik a kommunista rendszer működtetésében vállaltak szerepet.

A politológus hangsúlyozta, hogy a nyilvánosságra került nevek között nem a tartótisztek vagy az akkori politikai rendőrség tagjai szerepelnek, hanem hétköznapi emberek, akik a szomszédjukról, kollégájukról vagy főnökükről jelentettek.

„Az olyanok, mint Horn Gyula, Medgyessy Péter és még sokan mások, akik vezető beosztásban szolgálták és tartották fent a kommunista diktatúrát, azok vélhetően egy másik aktahalmazban lehetnek benne. Róluk szándékosan nem esik szó”

– fogalmazott.

Boros Bánk Levente szerint politikai színház zajlik

A politológus úgy véli, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának folyamata nem arról szól, amit Magyar Péter korábban többször is hangoztatott, vagyis hogy itt az ideje lezárni a múltat.

Boros Bánk Levente szerint a kialakult helyzet sokkal inkább egy politikai színházra hasonlít. Úgy látja, az ügynökakták ügye inkább figyelemelterelésként szolgálhat, amellyel a kormány a költségvetésről és a kormányzati hiányosságokról terelheti el a figyelmet.

Magyar Péter és Ruff Bálint felelősségét is felvetette

Boros Bánk Levente hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért annak kell vállalnia a felelősséget, aki a politikai akciót meghirdette, valamint annak végrehajtója.

A politológus szerint ezért Magyar Péter miniszterelnök és Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felelőssége is felmerül.

Úgy véli, az informatikusokon elverni a port nem túl elegáns megoldás.

Exit mobile version