szeptember 27., vasárnap

Etyek ezüst minősítést szerzett az Entente Florale Europe, vagyis az Európai Virágos Városok és Falvak 2026-os nemzetközi megmérettetésén.

A 2026-os programban hat ország kilenc települése vett részt. Magyarországot Kecskemét mellett Etyek képviselte, a nemzetközi mezőnyben pedig cseh, francia, ír, német és olasz városok, kisvárosok és falvak mutatták be környezeti, fenntarthatósági és közösségi eredményeiket.

Etyek a tavalyi Virágos Magyarország versenyen elért győzelmével képviselhette Magyarországot a falvak mezőnyében.

A sváb hagyományairól, valamint szőlő- és borkultúrájáról ismert településen a helyi természeti és épített örökséget is elismerte a szakmai zsűri.

Zólyomi Tamás polgármester a közösségi oldalán, a díjátadó rájuk vonatkozó videófelvételét megosztva úgy fogalmazott: Etyek ezüst minősítésével európai szinten is a legszebb és legélhetőbb települések közé került.

A szeptember 19-én az írországi Carlow-ban megrendezett díjátadón Kecskemét a „Fenntartható környezet – az éghajlatváltozás mérséklése” kategóriában vehette át az Entente Florale Europe elnöki különdíját.

Az elismerést egyebek mellett a közösségi faültetésekért, az esőkertekért és a hidrogénbuszprogramért kapta a város.

Kecskemét emellett elnyerte a World Urban Parks nemzetközi szervezet Green Spaces Award 2026 elismerését is, miután a zöldfelületek bírálatánál kategóriájában a legmagasabb pontszámot érte el.

Kecskemét a Virágos Magyarország verseny 2025-ös nagyvárosi fődíjával szerzett jogot a nemzetközi szereplésre.

Exit mobile version