Giorgia Meloni jobbközép kormánya pénteken 1413. hivatali napját tölti, ezzel a második világháború utáni olasz köztársaság történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányává vált.
A Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), az Antonio Tajani irányította Hajrá Olaszország és a Matteo Salvini vezette Liga közös kormánya 2022. október 22-én tette le az esküt. Meloni Olaszország első női miniszterelnöke.
Meloni szerint a stabilitás teszi lehetővé a tervezést
Az Olasz Testvérek a dél-olaszországi Bariban ünnepli a közel négyéves kormányzást, a pártgyűlésen Giorgia Meloni este tart beszédet.
A miniszterelnök péntek reggeli közösségi bejegyzésében azt hangoztatta, hogy kormánya stabilitása az általa vezetett egységes koalíció érdeme. Mint írta, a stabilitás nem kérkedést szolgáló rekord, hanem olyan feltétel, amely lehetővé teszi, hogy a nemzet tervezni és dönteni tudjon, megtartsa vállalásait, és tiszteletet vívjon ki magának.
Az utóbbi nyolcvan évben 68 olasz kormány volt hivatalban, és egyik sem töltötte ki az ötéves ciklust.
Megdőlt Berlusconi rekordja
Mostanáig a rekordot Silvio Berlusconi második kormánya tartotta, amely 2001 és 2005 között 1412 napig volt hivatalban. A harmadik helyen a negyedik Berlusconi-kormány áll 1287 nappal, míg a negyedik leghosszabb kormány Bettino Craxi 1983 és 1986 között hivatalban lévő kabinetje volt, 1093 nappal.
A Meloni-kormány közel harmincoldalas kiadványban foglalta össze eddigi munkáját „Stabilabb kormány, erősebb Olaszország, 4 év elkötelezettség” címmel.
Munkahelyteremtést és a migráció csökkenését emelik ki
A videóval kiegészített dokumentum szerint a kormány több mint 1,3 millió új munkahelyet teremtett, a munkanélküliséget 5,7 százalékra csökkentette, az állástalan fiatalok arányát pedig történelmi minimumra, 18,4 százalékra szorította vissza.
A kormány adatai szerint 2026 első hat hónapjában 80 százalékkal kevesebb illegális bevándorló érkezett, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az összegzés a bűnözés elleni fellépést, a közegészségügyi rendszer támogatásának növelését és az energetikai intézkedéseket is kiemeli.
Eltérően értékelik a kormány teljesítményét
A jobboldali Il Giornale a Meloni-kormány „diadalmenetét” emelte ki, amely kormányátalakítás, többségváltás és belső politikai válság nélkül zajlott.
A balközép La Repubblica a kormány eredményei között tartja számon az államháztartás rendezését, és kiemelte, hogy a költségvetési hiányt az idén sikerült három százalék alá szorítani. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Olaszország „felélte” a pandémia utáni gazdasági helyreállításra kapott 200 milliárd eurós csomagot.
A lap hiányosságként tüntette fel az elmaradt egészségügyi és igazságügyi reformot is. Emlékeztetett arra, hogy az igazságügyi reformról márciusban tartott népszavazást a kormány elbukta.
A Corriere della Sera kiemelte: annak a Meloninek lett a leghosszabb kabinetje, aki első miniszterelnöki beszédében underdognak, vagyis esélytelenebb, gyengébb félnek nevezte magát.
Meloni már a következő választásra készülhet
A Corriere della Sera értesülése szerint Giorgia Meloni esti beszédében új biztonsági vagy gazdasági intézkedést jelenthet be, amellyel elindítja választási kampányát.
A napilap legfrissebb számítása szerint a kormányfő 2027 májusának második felében szeretné megtartani a következő választásokat.
Az AP hírügynökség a Meloni-kormány erősségei közé sorolta az Olaszországnak adott politikai stabilitást és Róma visszatérését a nemzetközi színtérre. Gyenge pontként ugyanakkor a gazdaság erősödését szolgáló szerkezeti reformok elmaradását emelte ki.
Továbbra is a Meloni-párt a legnagyobb
A SkyTG24 pénteki felmérése szerint a 2022-es választásokon 26,1 százalékot elérő Olasz Testvérek továbbra is a legnagyobb pártnak számít. Támogatottsága jelenleg 26,5 százalék.

