szeptember 6., vasárnap

Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Vértesszőlősön, Apcon, Mosonszolnokon, Mihályházán, Nagyrécsén és Pusztaapátiban polgármestert és képviselőket is választanak, mert a helyi képviselő-testület a feloszlás mellett döntött. Budaörsön egy képviselő halála miatt kellett voksolást kiírni.

Vértesszőlősön, a Komárom-Esztergom vármegyei településen június elején a teljes képviselő-testület lemondásra szólította fel Bogár István független polgármestert. Mivel ez nem történt meg, a testület megszavazta a feloszlatást.

A polgármesteri székért a korábbi településvezető és még három jelölt indul: Németh Ferenc, Miletics Tamás és Budaházi Attila. A hatfős képviselő-testületbe 25 jelölt szeretne bejutni. A Tatabánya szomszédságában fekvő településen közel háromezer választó adhatja le szavazatát.

Apcon a 2024-ben megválasztott képviselő-testület májusban döntött a feloszlás mellett. A Heves vármegyei településen mintegy kétezer választópolgár három szavazókörben adhatja le voksát.

A polgármesteri tisztségért négy független jelölt indul: a korábbi településvezető, Juhász István, valamint Fekete Sándor, Gulics Norbert és Varga István. A hat képviselői helyért 26-an indulnak, közülük 25-en függetlenek, egy jelölt pedig a Mi Hazánk Mozgalom színeiben méreti meg magát.

Mosonszolnokon, a Győr-Moson-Szolnok vármegyei településen május 28-án mondta ki feloszlását a képviselő-testület. A polgármesteri tisztséget négy független jelölt szeretné betölteni: a 2024-ben polgármesterré választott Bódi István, valamint Csillag Tibor, Horváthné Kocsis Angéla és Kocsis Péter.

A hat képviselői helyért 13 független jelölt indul. A két szavazókörben mintegy 1500-an adhatják le voksukat.

Mihályházán a képviselő-testület május 13-án mondta ki feloszlását. A Veszprém vármegyei településen a polgármesteri posztért három független jelölt, Keszeg Attila Tibor, Hajduné Pálinkás Vivien és Ruzsás Zoltán indul.

A távozó Mészáros Géza független polgármester mintegy húsz éven át vezette a települést. A négy képviselő-testületi helyre hét független jelölt pályázik. A választáson csaknem 600 helybéli szavazhat.

Nagyrécsén májusban oszlatta fel magát a képviselő-testület, mert az országgyűlési választáson a Fidesz mellett kampányoló független polgármester, Várfalvi Tibor a felszólításuk ellenére sem mondott le tisztségéről.

A közel ezer választópolgárt számláló zalai faluban a polgármesteri címért három független jelölt méreti meg magát: a települést 2024 óta vezető Várfalvi Tibor, valamint Kotnyek József és Szegedi-Vajda Mónika.

A hat képviselői helyre 19 független jelölt pályázik. Közöttük valamennyi eddigi képviselő szerepel, valamint a települést 2024-ig irányító polgármester is.

Pusztaapátiban, a szintén zalai, alig húsz lakosú településen személyes ellentétek miatt döntött májusban a feloszlatás mellett a polgármesterrel együtt mindössze háromfős képviselő-testület.

A polgármesteri posztra egyetlen jelölt, a független Nagy Lajos pályázik, aki eddig képviselő volt. A két képviselői posztra hárman jelentkeztek, mindannyian független jelöltek, és egyikük sem volt tagja az eddigi testületnek.

Budaörsön a 6. számú egyéni választókerületben tartanak képviselő-választást. Erre azért van szükség, mert a kerület 2024-ben megválasztott képviselője, Ritter Gergely, a Budaörs Fejlődéséért Egyesület képviselője május 21-én elhunyt.

Az időközi választáson hat jelölt indul, a választói névjegyzékben közel 2500-an szerepelnek.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Exit mobile version