Hol vannak a halottaink?

Halottak napján szép virágokat vásárolunk, kicsinosítjuk a sírokat, de vajon eszünkbe jut-e, hogy hol vannak a halottaink, akik vissza sose jönnek? Esetleg itt vannak még körülöttünk, mert nem tudtuk őket elengedni, vagy ők nem tudtak földi vágyaiktól megszabadulni? Fausztina nővér a katolikus apáca kijárt a temetőbe, hogy a földközelben maradt lelkekért imádkozzék. Lelki szemeivel látta őket, és imái után felemelkedésüket a mennybe.

Ám jó esetben fent vannak a mennyországban vagy a katolikus hit szerinti Tisztítótűzben, hogy tisztán álljanak az Úr elé. Amíg el nem közeleg az utolsó napunk, nem fogjuk megtudni, hogy hol vannak, de azt sem hogy mi hová kerülünk. Így Halottak napján kezdhetünk saját sorsunkon is gondolkodni, mert bármennyire hallani sem akarunk róla, minden nappal közelebb kerülünk a távozáshoz. Meg persze azon gondolkodjunk, mit tehetünk halottainkért innen a földről?

Minden vallás hiszi, hogy a lélek örök, tovább él miután levetette földi testét. Mi keresztények még ennél is többet hiszünk, reméljük, hogy a testünk feltámad, ahogy Jézus feltámadt a halálból.

„Mert ha Jézus fel nem támadt volna, a mi hitünknek semmi értelme nem volna”- mondja Szent Pál az Újszövetségben.

De már Izajás próféta arról ír, hogy „életre kelnek majd a halottak és holttestük feltámad”.

Az ember test, lélek és szellem. Azt hogy az ember testében van egy lélek, ami halálakor elválik testétől, már a tudomány is igazolja. Még 1975-ben készültek Raymond A. Moody professzor kutatásai Amerikában, amit a klinikai halálból visszatérőkkel végzett. A többség valamilyen betegség következtében „meghalt” a műtőasztalon. Moody professzor dokumentálta, amit a klinikai halálból visszatérők elmondtak, ezeket „első kézből vett közléseknek” nevezte. Mindannyian látták testüket a műtőasztalon, miközben lelkük fölötte lebegett. Pontos beszámolót adtak arról, mit csináltak az orvosok, az ápolók, miközben ők „halottak” voltak, ám a lelkük mindent látott és hallott. Már Pál leírta, hogy van „érzéki test”, meg „szellemi test”, és ez utóbbi továbbélése örök a másik világban. Azt is írja, hogy a halál percében, „átváltozunk egy szempillantás alatt”. (1Kor15, 35-45) A szentek beszámolóiból úgy tudjuk, hogy fiatalkori alakunkban élünk tovább odaát.

Hallani olyan beszámolókat, ugyancsak a klinikai halálból visszatérőktől, akik ebben az állapotban, szellemi testükben, hozzátartozókkal találkoztak, akik várták őket a menny kapujában. Mi mindannyian azt reméljük, hogy szeretteinkkel találkozunk majd odaát. De vajon tényleg együtt leszünk-e? Nyilvánvaló hogy a hasonló lelki szinten lévők kerülhetnek egy szellemi csoportba. Avilai Szent Teréz 7 mennyországot különböztetett meg. Attól függően kerül valaki ide vagy oda, milyen lelkiséget testesít meg. (Az is egyértelmű, hogy más a katolikus, más a református, más a karizmatikus lelkiség és még ezen belül is számtalan különbözőség létezik) Milyen Istenkapcsolatának foka, Isten szeretetének minősége, mennyire tette életében a jót a jóért, az igazat az igazért. Gondolt-e egyáltalán arra, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”, hanem lelki táplálékkel is. Táplálta-e a lelkét Isten Igéjével? Táplálta-e a lelkét, az Isten és a felebarát szeretetével, ami a legfőbb parancsolat a Szentírásban? Mennyire szeretett, mennyire tette a jót másokért?

„Egy pusztán a dolgoknak (csak az anyagnak) odaszánt élet, egy halott élet: egy élettelen csonk”(Pld11,28) – írja a Biblia. Így van élő meg halott lélek. Aki elmerül pusztán az anyagi világban és lelkét nem táplálja, hogyan kerülhetne vajon a mennyországba? Vannak házaspárok, akiknek egyik tagja táplálja a lelkét imával, Isten Igéjét olvassa, a szeretet cselekedeteit teszi, ám a párja ateista, hallani sem akar lelki dolgokról. Hogyan kerülhetnének egy helyre haláluk után? Csakis egy módon, ha a feleség imádkozik férje megtéréséért, bűnei bocsánatáért. Ennek szép példája Szent Mónika, kinek férje és fia nagy bűnöket követett el, megvetette Isten tanítását. Ám Mónika nem adta fel, folyamatosan sírt és imádkozott értük. Ennek eredményeként férje élete vége felé megtért, fiát pedig Szent Ágostonként ismerjük, ő lett a hippoi püspök, és egyháztanító.

A legtöbb, amit tehetünk élőkért és a halottainkért, hogy imádkozunk értük, a lelkük üdvéért, bűneik bocsánatáért. Többet ér akármilyen szép virágnál a Halottak napján. A katolikusok imádkoznak szeretteik szabadulásáért a Tisztítótűzből. A Halottak napján még fokozottabban. Ők úgy hiszik, hogy lehetnek olyan bűneik hozzátartozóiknak, amit elfelejtettek megbánni, vagy nem is tudták, hogy ez bűn, így maradt a lelkükön folt. Isten viszont Szent, sehogyan sem kerülhet hozzá a piszkos lélek, csak ha Jézus megtisztította, hiszen ezért adta vérét a keresztfán. Ám lehetnek különösen fiatalkori vétkek, amire az ember már nem is gondol, nem kérte értük Jézus tisztítását, ez esetben ott a Tisztítótűz, ami egy kegyelmi állapot. Isten nagylelkűsége, szeretete, és kegyelme nyilvánul meg a Tisztítótűz lehetőségében, amit sok szent látott is életében, az életrajzi beszámolóik szerint. A protestánsok elvetették ezt a lehetőséget, így valószínű nem is részesülnek belőle. „Legyen nektek, a ti hitetek szerint”- mondta Jézus. (Protestánsok mennybeli beszámolóiban sohasem szerepel a Tisztítótűz, ők nem látják, a katolikusokéban mindig.)

Lehet, hogy maradt haragosa halottainknak, vagy van haragosunk, akinek még nem bocsátottunk meg. Ma már a pszichológia is azt mondja, jobb megbocsátani, mert a negatív érzelmek rombolják az ember testi- lelki egészségét. Isten is azt mondja, ha valakinek panasza van ellened, menj, békítsd ki, csak akkor járulj én elém. A Miatyánk is erről szól, „bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Ha valaki haragot, gyűlöletet táplál a lelkében, szintén nem kerülhet Isten Szent országába.

Így hát rengeteg dolgunk van! Imádkozzunk egymásért, halottainkért hogy jó dolgunk legyen az örök életben. És főként tápláljuk a lelkünket szeretettel, Isten igéjével, egymás segítésével.