Több mint tízezer aláírás gyűlt össze egy nap alatt a KDNP Lannert Judit oktatási miniszter tanárokról tett kijelentései miatt indított petíciójához.
Rétvári Bence a pedagógusszakszervezetekhez fordult
Rétvári Bence a közösségi oldalán nyílt levélben fordult a pedagógusszakszervezetek vezetőihez, hogy közösen álljanak ki Lannert Judit tanárokat érintő kijelentései miatt.
Lannert Judit egy 2023-ban készült, Klubrádiónak adott interjúban úgy fogalmazott: „probléma, hogy most tényleg pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás, ami most van, testhez álló, és ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek”.
A miniszter arról is beszélt, hogy szerinte azért alacsonyak a tanárbérek, mert sok tantárgy és sok kis iskola van. A városi gimnáziumokra is utalt, amelyek szerinte kisebbek az európai átlagnál.
Lannert Judit úgy fogalmazott:
„meg kell szüntetni a pazarló dolgokat, a sok tantárgyat, a sok kisiskolát”, valamint azt mondta: „én az összes igazgatót leváltanám”.
Lannert Judit kijelentéseire több tanár reagált, legutóbb egy nyugdíjas pedagógus üzent az oktatási miniszternek, és a Tisza-kormánynak.
A miniszter a parlamentben az intézményvezetőkről is beszélt
Rétvári Bence a bejegyzéséhez egy olyan felvételt is mellékelt, amelyen Lannert Judit júniusban, a parlamentben a teljesítményértékelési rendszer megszüntetéséről szóló javaslat vitájában az intézményvezetőkről beszélt.
Az oktatási miniszter akkor úgy fogalmazott: a mostani intézményvezetők erre nincsenek felkészülve, nincs meg hozzá az autonómiájuk, a szakmai felkészültségük és a vezetői képességük.
Rétvári Bence a szakszervezetek állásfoglalását várja
Rétvári Bence szerint ennyire sértő nyilatkozatokra „emberemlékezet óta nem volt példa”. A KDNP-s politikus, aki korábban az oktatásért is felelős belügyi tárca parlamenti államtitkára volt, rámutatott: az elmúlt években számos vitájuk volt a pedagógusok szakszervezeteivel, sztrájkokra, tüntetésekre és éles szóváltásokra is sor került.
Mint írta, sok kérdésben másként ítélhetik meg a világ dolgait, de az fel sem merült, hogy ne adnák meg egymásnak a tiszteletet.
Rétvári Bence azt kérdezte az érdekképviseleti vezetőktől, hogy egyetértenek-e a miniszterrel, vagy elhatárolódnak tőle. Arra is választ vár, hogy elfogadható-e a kioktató hangnem a magyar pedagógusokkal szemben, illetve elítélik-e Lannert Judit kijelentéseit.
„Álljanak ki közösen a tanárokért, tisztelje az oktatási miniszter a tanárokat, legalább ebben értsenek egyet!”
– közölte Rétvári Bence, hozzátéve: a szakszervezetek kisebb ügyekben sem késlekedtek kritizálni, ezért szerinte most sem szabad kettős mércét alkalmazniuk.
