szeptember 5., szombat

A KDNP Lannert Judit oktatási miniszter távozásáért petíciót indít – jelentette be Rétvári Bence pénteken, online sajtótájékoztatón. Juhász Hajnalka mindenkit arra biztatott, akinek fontos az oktatás, hogy álljon ki a pedagógusok mellett, és csatlakozzon a petícióhoz.

Rétvári Bence szerint elfogadhatatlanok Lannert Judit kijelentései

A KDNP frakcióvezetője szerint Lannert Judit megdöbbentő és a pedagógusokat súlyosan sértő megjegyzéseket tett. Rétvári Bence felidézte, hogy a miniszter olyan kijelentéseket tett, amelyek szerint a pedagógusok nem tudnak önállóan gondolkodni, nem innovatívak és nem képzik magukat.

Lannert Judit arról is beszélt, hogy aránytalanul sok pedagógus van, valamint azt a Gyurcsány Ferenctől ismert mondatot is hallhattuk tőle, hogy azok a pedagógusok, akik nem felelnek meg az elvárásainak, elhagyhatják a pályát – hangsúlyozta Rétvári Bence.

A KDNP frakcióvezetője hozzátette: Lannert Judit az iskolaigazgatókra is sok sértő megjegyzést tett, és arról beszélt, hogy a kis létszámú iskolákat nemcsak a kistelepüléseken, hanem a nagyobb településeken is bezárná.

„Miniszter asszony egyik mondata botrányosabb, mint a másik”

– jelentette ki Rétvári Bence. Hangsúlyozta: szerinte senki sem sértegetheti a tanárokat, legfőképpen nem az oktatási miniszter.

A KDNP frakcióvezetője szerint az oktatási miniszternek szolgálnia kell a tanárokat, nem pedig becsmérelnie, lenéznie vagy gőgösen beszélnie róluk. Úgy fogalmazott:

„Lannert Judit nem méltó arra, hogy oktatási miniszter legyen!”

Juhász Hajnalka a pedagógusok melletti kiállásra szólított fel

Juhász Hajnalka Eötvös Józsefet, Magyarország első oktatási miniszterét idézte, aki szerint a nemzet fejlődése az oktatáson múlik.

A KDNP frakcióvezető-helyettese megjegyezte, hogy az egészségügy mellett az oktatás az a terület, ahol a legnagyobb empátiával kell eljárni. Úgy fogalmazott, Lannert Judit nem képviseli a pedagógusokat, hanem kritizálja őket.

Juhász Hajnalka szerint Lannert Judit kijelentései méltatlanná teszik őt miniszteri pozíciójának betöltésére.

Kiemelte azt is, hogy különösen fájó, hogy Magyar Péter „abuzáló stílusa” után hasonló kommunikációt hallanak egy női minisztertől.

A KDNP petíciót indít

Juhász Hajnalka szerint a pedagóguspálya megbecsülést érdemel, Magyar Péter pedig azt ígérte, hogy emelni fogja a pálya méltóságát.

A kereszténydemokrata politikus szerint Lannert Judit személye ezzel szemben nem megemeli a pedagóguspálya méltóságát, hanem méltánytalan megjegyzései elbizonytalanítják azokat a fiatalokat, akik azon gondolkodnak, hogy a pedagóguspályát válasszák-e.

Juhász Hajnalka ezért arra kérte mindazokat, akik számára fontos az oktatás és a pedagóguspálya, hogy álljanak ki a tanárok mellett, és csatlakozzanak a KDNP által indított petícióhoz.

Exit mobile version