Nyolc ember ellen emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó hálózat ügyében. A szervezet vezetőjét és élettársát 2024 májusában egy kecskeméti áruház parkolójában fogták el, miután átvettek egy 6,5 kilogramm marihuánát tartalmazó szállítmányt – közölte Bodó Marianna, a megyei főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel.

Az elsőrendű vádlott, egy kecskeméti férfi 2022 júniusában kezdett kábítószert árusítani, miután korábban alkalmi fogyasztó volt. Marihuánát és kokaint is forgalmazott. Utóbbihoz kezdetben ismeretlen forrásból jutott hozzá, később pedig egy bűntársa közvetítésével Spanyolországból szerezte be.

A kereskedelemhez bevonta élettársát is, aki tudott arról, hogy a kábítószert nemcsak saját használatra, hanem továbbértékesítés céljából is beszerzik. A hálózat vevői köre fokozatosan bővült, tagjai hetente rendszeresen jutottak drogokhoz.

A hálózat vezetője 2024 tavaszán tovább bővítette a kereskedést. A kedvező áron beszerzett kábítószer megvásárlásához a bűnözői kör egyik tagja 20 millió forinttal járult hozzá.

Az első szállítmány 2024. május 29-én érkezett Kecskemétre. A férfi és élettársa egy áruház parkolójában vette át a kartondobozt, amelyben húsz, egyenként 30–40 dekagrammos tasakban összesen 6,5 kilogramm marihuána volt. A nyomozók közvetlenül az átadást követően elfogták a párost.

A rendőrök a második, már úton lévő szállítmányt is lefoglalták. A 22 tasakból további 6,8 kilogramm kannabisz került elő. A két szállítmányban így összesen 13,3 kilogramm marihuánát foglaltak le.

A vádlottaknál tartott házkutatások során kokaint, marihuánát, a kereskedelemhez használt eszközöket és őrlőket találtak. A nyomozók emellett több millió forint készpénzt és nagyobb értékű gépjárműveket is lefoglaltak.

Az ügyészség a hálózat vezetőjét, élettársát és a beszerzést finanszírozó vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolja. A viszonteladó társaik ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem, további két férfi ellen pedig kábítószer-birtoklás miatt emeltek vádat.

Az elsőrendű vádlott letartóztatásban van, négyen bűnügyi felügyelet alatt állnak, ketten pedig szabadlábon várják a Kecskeméti Törvényszék döntését.

Exit mobile version