szeptember 5., szombat

A kormány prioritásként kezeli a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők arányának növelését – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanévnyitó szenátusi ülésén pénteken.

Az ELTE kulcsszerepet játszik a tanárképzésben

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a tanárképzés egyik központjaként az ELTE felelőssége is hatalmas abban, hogy a közoktatási rendszer megújulhasson.

Úgy fogalmazott, hogy a hazai kultúra, a hazai művelődés, a közoktatás rendszere és a teljes tudományos élet elképzelhetetlen lenne az egyetem nélkül.

Magyar Péter szerint a közoktatásban minden további intézkedés egyik legfontosabb alapköve a felkészült és motivált tanárok utánpótlása lesz. Hozzátette: a tanárképzés terén a kormány számít az egyetemre, az egyetem pedig számíthat a kormányra.

Javítanák a felsőoktatás helyzetét

A miniszterelnök kijelentette, hogy az új kormány minden jövőbeni együttműködés alapjául valódi partneri hozzáállást kínál az egyetemeknek.

Kiemelte: közös érdek, hogy a hazai felsőoktatás finanszírozási helyzete javuljon és helyreálljon, valamint hogy a magyarországi egyetemek nemzetközi összehasonlításban is kimagasló teljesítményt tudjanak nyújtani.

Szavai szerint ehhez stratégiai tervezésre, valós adatokkal való szembenézésre és megfelelően előkészített döntésekre van szükség.

Arra is emlékeztetett, hogy a kormány első döntései között szerepelt az egyetemi autonómia helyreállítása, megszűntek az egyetemeket fenntartó „közérdekű” vagyonkezelő alapítványok, és új, átlátható struktúrákat hoznak létre.

Több diplomást szeretnének

Magyar Péter felhívta a figyelmet arra, hogy lakosságarányosan az Európai Unión belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a diplomával rendelkezők száma.

Kijelentette: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának növelése nem pusztán a kedvezőbb statisztikák elérését szolgálja, és nem kizárólag a versenyképes gazdaság megteremtéséről szól.

„A tudás a társadalmi felemelkedés egyik legfontosabb, nélkülözhetetlen eszköze” – fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette: sok olyan tehetséges fiatal van, aki családi körülményei miatt nem tudja kibontakoztatni képességeit, ezért a kormány célja az ezzel kapcsolatos akadályok lebontása.

Lannert Judit is az egyetemek szerepét hangsúlyozta

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitóján arról beszélt, hogy Magyarország jövője elválaszthatatlan az oktatási, azon belül is a felsőoktatási intézményektől, valamint azok intellektuális és gazdasági potenciáljától.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy az ország a kiváló egyetemek és a büszke egyetemi polgárok valódi otthonává váljon.

Jelezte azt is, hogy jogszabályi szinten állítják vissza az akadémiai szabadságot és az intézményi autonómiát, az új felsőoktatási stratégiát pedig az oktatók és a hallgatók bevonásával, párbeszéd keretében vitatják meg.

Exit mobile version