Nem az energiaválság oldódott meg, csak annak ára került át másokra – állítja Palóc André. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivője úgy véli, hogy a Tisza-kormánynak a tényleges energiatartalékokról és az ipari korlátozások gazdasági következményeiről kellene számot adnia, mivel az importkapacitás nem jelent automatikus ellátásbiztonságot.
Az alacsony dunai vízállás nem politikai kérdés. Az viszont már nagyon is a kormányzati felelősség, hogy a Paksi Atomerőműben 2000 megawattos kiesés van, akkor rendelkezésre áll-e elegendő, gyorsan mozgósítható hazai tartalék, lekötött import és megfelelő rendszerirányítási kapacitás.
Magyar Péter úgy beszél a 3600–3800 megawattos importkapacitásról, mintha az garantált energiatartalék lenne. Pedig a határkeresztező vezetékek műszaki kapacitása nem azonos a ténylegesen elérhető villamos energiával. Egy egész régiót érintő hőhullámban – amikor máshol is nő a fogyasztás és erőművi kapacitások esnek ki – az import egyszerre válhat drágábbá és bizonytalanabbá.
A nagyvállalatoktól kért jelentős fogyasztáscsökkentés sem ingyenes tartalék, hanem a gazdasági teljesítmény visszafogása. Minden el nem fogyasztott ipari megawattóra mögött elmaradó termelés, kisebb export, alacsonyabb adóbevétel és esetlegesen veszélybe kerülő munkahely áll.
A Tisza-kormány egyelőre nem megoldotta az energiaválságot, hanem annak költségeit az iparra és a fogyasztókra hárította. Magyar Péternek rendkívüli bejelentések helyett nyilvánosságra kellene hoznia, hogy mekkora importmennyiséget kötöttek le, milyen áron, hány megawatt hazai tartalék áll rendelkezésre, és milyen gazdasági veszteséggel számolnak az ipari korlátozások miatt. Mert az importvezeték nem erőmű, az önkorlátozás pedig nem energiapolitika.