szeptember 23., szerda

Két nagy értékű személygépkocsit vittek el fiatalok egy pécsi autókereskedésből szeptember 20-án. A rendőrök a bejelentést követően két órán belül megtalálták az ellopott járműveket, és a feltételezett elkövetőket is elfogták.

Az ablakon keresztül jutottak be a kereskedésbe

A gyanú szerint egy 17 éves lánycsóki fiatal két gyermekkorú fiúval, egy 13 és egy 11 éves társával együtt jutott be az autókereskedés épületébe. Az indítókulcsokat úgy szerezték meg, hogy benyomták az épület egyik ablakát.

Ezt követően a két gyermekkorú az egyik autóba, a 17 éves fiatal pedig a másik járműbe ült. A kereskedés udvarát végül a kaput áttörve hagyták el.

Az egyik autóval árokba hajtottak

A rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy a fiatalok a két járművel Mohács irányába tartanak. A két gyermekkorú Kisnyárádon került rendőrkézre, miután az általuk vezetett egyik ellopott autóval árokba hajtottak.

A 17 éves fiatalt Lánycsókon fogták el. A településen a másik ellopott gépkocsit sértetlenül megtalálták.

A két jármű együttes kereskedelmi értéke megközelíti a 40 millió forintot.

Őrizetbe vették a 17 éves fiatalt

A nyomozók a 17 éves fiatalt a kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A Pécsi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények miatt folytat nyomozást ellene.

Exit mobile version