Konferenciával, ünnepi szentmisével és közös imádsággal emlékeztek meg Prohászka Ottokár püspökről október 10-én Székesfehérváron. A Vasútvidéki Prohászka-templomban tartott rendezvény a püspök születésének 168. évfordulójához kapcsolódott.

Az előadáson Mózessy Gergely történész a főpásztorhoz kötődő legendákat és tévhiteket vizsgálta, az ünnepi szentmisét pedig Spányi Antal megyéspüspök mutatta be – számolt be róla a Székesfehérvári Egyházmegye.

Legendákról és tévhitekről beszélt Mózessy Gergely

A megemlékezés 16 órakor Mózessy Gergely püspöki gyűjteményigazgató és levéltáros előadásával kezdődött. A történész több, Prohászka Ottokár személyéhez kapcsolódó történetet vett sorra, és harminc évnyi kutatómunkájára támaszkodva igyekezett elkülöníteni a tényeket a tévesen fennmaradt emlékektől.

Mózessy arra is felhívta a figyelmet, hogy egy történelmi személyiség megítélése könnyen torzulhat, ha nem vesszük figyelembe az adott kor körülményeit és gondolkodásmódját. Prohászka esetében is számos olyan történet él a köztudatban, amelynek valóságtartalma árnyaltabb megközelítést igényel.

Az előadás egyik témája a püspök költészete volt. Mózessy elmondta, hogy Prohászkától nem egy, hanem két vers maradt fenn. A gyakran az ő nevéhez kapcsolt Kő az úton című alkotás azonban nem az ő műve: Túrmezei Erzsébet fordítása Maria Feesche német költőnő verséről.

A történész Prohászka és a protestáns közösségek kapcsolatáról is beszélt. Felidézte, hogy több protestáns személyiség is tisztelettel emlékezett a püspökre, és halála után egy evangélikus lelkészkonferencia résztvevői is felkeresték sírját Székesfehérváron.

Az előadás végén a Prohászka-templom története került előtérbe, különös tekintettel a püspök halálára, temetésére és síremlékére vonatkozó történetekre.

Spányi Antal püspök Prohászka örökségéről beszélt

A 17 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök mutatta be Tóth Tamás plébánossal és a jelen lévő papsággal. Beszédében Prohászka hitének és kereszténységének időtállóságát hangsúlyozta, valamint arra figyelmeztetett, hogy egy történelmi személyiség megértéséhez ismerni kell azt a kort is, amelyben élt.

A főpásztor szerint a történelmi személyiségek gondolatainak és szavainak értelmezésekor fontos feltárni azok hátterét, gyökereit és az őket formáló élményeket. Enélkül könnyen a történelemhamisítás áldozatává vagy akár eszközévé válhatunk.

Spányi Antal Prohászka példáját az igaz hit, az imádság és a szeretet megélésének szempontjából is kiemelte. Úgy fogalmazott, hogy a püspök ma is tanítást adhat azoknak, akik nyitott lélekkel keresik az igazságot. Külön hangsúlyozta a teljes szívvel megélt hit, az imádságos elcsendesedés és a mások megsegítésében megmutatkozó, önzetlen szeretet jelentőségét.

Közös imádsággal és koszorúzással zárult az ünnepség

A megemlékezés közös imádsággal és koszorúzással ért véget Prohászka Ottokár márvány síremlékénél, amelyet Orbán Antal szobrászművész készített.

Az ünnepségen részt vettek a Szociális Missziós nővérek, a Prohászka Imaszövetség tagjai, a cserkészcsapat küldöttei, a város közéleti vezetői, valamint a püspök számos tisztelője. Az ország több pontjáról érkező imaszövetségi tagok közös imádságukban a magyar egyház új papi és szerzetesi hivatásaiért is fohászkodtak. A szentmise egyben a Prohászka Imaszövetség éves találkozója volt.

Exit mobile version