A Kereszténydemokrata Néppárt Lakiteleken tartotta országos választmányi ülését, amelyen a választási vereség értékelése, a kampány tapasztalatai és a párt jövője is napirenden volt. A tanácskozást követően Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Vasárnap.hu-nak nyilatkozott, és többek között a „Zsolti bácsi”-ügyben tett jogi lépésekről, a kampány hibáiról, a párt megújulásáról és Orbán Viktor jövőbeli szerepéről is beszélt.
Semjén Zsolt nem vonja vissza a feljelentéseket
Semjén Zsolt a „Zsolti bácsi”-üggyel kapcsolatban egyértelművé tette, hogy a megtett jogi lépéseit fenn kívánja tartani. A KDNP elnöke szerint azoknak, akik a vele kapcsolatban megfogalmazott rágalmakat elkövették, bíróság előtt kell felelniük.
A pártelnök arról beszélt, hogy a kampány során őt ért személyes támadásokkal szemben is határozottabban kellett volna fellépni. Mint mondta, keresztény emberként másképpen éli meg az üldöztetést, mint egy hitét nem gyakorló ember.
Semjén Zsolt Jézus szavaira utalva úgy fogalmazott, hogy a keresztény ember számára az üldöztetés megszokott része annak, amit kereszthordozásként kell megélnie.
„Nézze, egy ilyet csak hittel lehet… Jézus azt mondta, hogy ahogy engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha valaki nem hívő ember, és nem tudja ezt kereszthordozásként megélni, akkor ebbe feltehetőleg belehal. De a helyzet az, hogy keresztény emberként az, hogy üldöznek minket, azt megszoktuk” – mondta.
„Ez példátlan a magyar politika történetében”
A KDNP elnöke világossá tette, hogy az ügyben tett feljelentéseit nem kívánja visszavonni.
„Ez példátlan a magyar politika történetében, a feljelentéseket megtettük, és nem fogjuk annyiba hagyni. Ezek az emberek, akik ezt megtették, a bíróság előtt kell bűnügyben felelniük” – fogalmazott.
Semjén Zsolt szerint személyesen is sérelmesnek tartja, hogy a feljelentésével csak a választás után kezdtek foglalkozni. Úgy látja, a kampánystratégia egyik hibája éppen az volt, hogy a politikai döntéshozók attól tartottak: az ellenfél támadásaira adott válaszok tovább növelik azok online elérését.
A KDNP elnöke szerint ennek azonban az lett az ára, hogy a fontos ügyek „ráégtek” a kormányoldalra, miközben nem tudták megfelelően bemutatni saját álláspontjukat.
Semjén Zsolt szerint súlyos hiba volt a kampánystratégia
A választási vereség értékelésekor Semjén Zsolt a kampányt is keményen bírálta. Szerinte az egyik legnagyobb hiba az volt, hogy a kormányoldal nem reagált megfelelő erővel a politikai ellenfelek támadásaira.
A KDNP elnöke szerint a mostani választás alapvetően különbözött a korábbiaktól, mivel későn ismerték fel, hogy a kampány már döntően az online térben zajlik. Úgy látja, ezen a területen a kormányoldal lemaradásban volt.
Semjén Zsolt Orbán Balázs kampányfőnöki munkáját is élesen bírálta.
„Ilyen gyenge kampánycsapatunk még soha nem volt. Tehát egész egyszerűen amatőr”
– mondta.
A pártelnök meglátása szerint a kampánystratégia miatt nem álltak bele megfelelően a szakpolitikai vitákba. A kormányoldal attól tartott, hogy az ellenfél témáinak megválaszolásával tovább erősítenék azok online elérését.
Semjén Zsolt szerint ez rossz döntés volt. Úgy látja, hogy számos szakpolitikai kérdésben lett volna lehetőség arra, hogy a kormányoldal meggyőzze a választókat, ha részletesen bemutathatta volna az eredményeket.
Példaként Takács Péter és Kulja András, az egészségügyről szóló vitáját említette, amelyet a kormányoldal megnyert. Az oktatás, az egészségügy és más szakpolitikai területeken is lett volna lehetőség eredményes érvelésre – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
Több oka volt a választási vereségnek
Semjén Zsolt szerint a választási vereségnek egyszerre voltak gazdasági, pszichológiai és politikai okai is.
A gazdasági helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott: egy százalék alatti növekedéssel nem lehet választást nyerni. Szerinte ebben szerepet játszott a koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború, az uniós szankciós politika és a német gazdaság recessziója is.
Pszichológiai tényezőként a hosszú kormányzati időszakot emelte ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy akik most először szavaztak, mindössze kétévesek voltak, amikor a Fidesz–KDNP kormányra került.
A kormányoldal a biztonságot és a stabilitást képviselte, miközben az ellenfél a változás ígéretével szólította meg a választókat.
Politikai szempontból pedig az jelentett problémát, hogy a kormányoldal a nemzetközi konfliktusok következtében szélsőjobbra tolódott, miközben a jobbközép politikai térfél üresen maradt.
„A jobbközepet mindenképpen vissza kell szerezni” – jelentette ki.
Semjén Zsolt: Az elmúlt tizenhat év eredményeit is meg kell védeni
A lakiteleki országos választmányi ülésen nemcsak a vereség okait értékelték, hanem a KDNP elmúlt tizenhat évét is.
Semjén Zsolt szerint a pártnak őszintén szembe kell néznie a hibákkal, ugyanakkor az elmúlt időszak eredményeit is meg kell védenie.
A pártelnök hangsúlyozta: a Fidesz–KDNP tizenhat éves kormányzásának tizenkét évét kétharmados többséggel támogatta a magyar választók többsége, négyszer született kétharmados győzelem. Ezért nem lehet úgy tekinteni az elmúlt időszakra, mintha a választási vereséggel minden korábbi eredmény semmissé vált volna.
A KDNP elnöke többek között a nemzet közjogi egyesítését, az egyházi intézményrendszer megerősítését, a templomok felújítását és építését, az egyházi oktatás és szociális ellátás térnyerését, a családtámogatási rendszert és a migráció megállítását emelte ki.
„Legyünk büszkék arra a 16 évre” – fogalmazott, miközben azt is világossá tette, hogy a választási vereség okaival őszintén szembe kell nézni.
Teljes megújulásra készül a KDNP
Semjén Zsolt kiemelte, hogy a választási vereség után a KDNP-nek szellemileg és szervezetileg is meg kell újulnia.
A pártban olyan értékelő anyag készült, amely a kereszténydemokrácia alapértékei mellett azt is számba veszi, hol követtek el hibákat, és mely területeken szükséges újjáépíteni a szervezetet.
A pártelnök szerint a megújulásnak az alapszervezetektől a szakbizottságokon és az ifjúsági szervezeten át egészen a párt vezetéséig el kell érnie.
Semjén Zsolt azt javasolta, hogy az év végére legyen készen a teljes tisztújítás, egészen az új pártelnök megválasztásáig.
A KDNP-nek minden lehetséges választási rendszerre fel kell készülnie. Ha szükséges, önállóan is indulnia kell tudni, más esetben pedig a szövetségi rendszerben kell a lehető legerősebben képviselnie a keresztény, nemzeti és polgári oldalt – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
Semjén Zsolt: Nem leszünk árulói Orbán Viktornak
Az interjúban Orbán Viktor jövőbeli szerepe is szóba került. Semjén Zsolt egyértelműen kiállt a Fidesz elnöke mellett.
A KDNP elnöke Orbán Viktort a jelenkor „megkerülhetetlen államférfijának” nevezte, aki nemcsak a magyar politikát és történelmet formálta, hanem az európai politikára is hatással volt.
Semjén saját személyes kapcsolatát is hangsúlyozta.
„Én személyesen barátja, bajtársa és híve vagyok Orbán Viktornak mindhalálig”
– mondta.
Ezt követően úgy fogalmazott: „Mi soha nem szúrjuk hátba a szövetségesünket, és soha nem leszünk árulói Orbán Viktornak.”
A Tisza-kormány első száz napjáról is beszélt
Semjén Zsolt az interjúban a Tisza-kormány első száz napját is értékelte. Szerinte a kormányzatnak hamarosan szembe kell néznie a választási ígéretek teljesítésének nehézségeivel.
Úgy véli, a társadalomban akkor következhet be fordulat, amikor az emberek szembesülnek azzal, hogy az ígéretekhez nincs megfelelő költségvetési fedezet.
A gazdasági nehézségek mellett az alkotmányosság körüli konfliktusok és a politikai agresszivitás is hosszabb távon visszaüthet – hangsúlyozta a KDNP elnöke.
Semjén Zsolt szerint egy politikai rendszert nem lehet kizárólag közösségi médiás üzenetekkel fenntartani.
„Ezt néhány Facebook-poszttal át lehet egy ideig hidalni, de nem a végtelenségig” – fogalmazott, majd hozzá tette:
A társadalom végül a mindennapi gazdasági helyzet alapján fog ítéletet mondani.
Semjén az NVVH-t is élesen bírálta
A Tisza-kormány első száz napjának értékelésekor Semjén Zsolt az alkotmányosság kérdéséről is beszélt. Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolítása és az Alkotmánybíróság átalakítása is komoly jogi aggályokat vet fel – közölte.
Baka András köztársasági elnöki tisztségéről úgy fogalmazott, hogy szerinte azt nem legitim módon tölti be.
Az NVVH-t szintén élesen bírálta. Unger Annáról, az intézmény vezetőjéről azt mondta: „Nem véletlenül hívják ÁVH-nak. A hölgyet nem ismerem.”
Semjén Zsolt szerint különösen aggályos, hogy az érintetteknek ahhoz a hivatalhoz kell fordulniuk, amelytől szerintük a jogsérelem érte őket.
„Csak zárójelben jegyzem meg, hogy van ügyészség, rendőrség, miért kell még egy ÁVH” – fogalmazott.
A KDNP elnöke szerint mindez a jogbiztonságot is veszélyezteti.
„Itt nincs jogbiztonság. És ez vissza fog ütni, és ezt az agresszivitást se lehet a végtelenségig csinálni” – mondta.
Határozottabb kereszténydemokrata politizálást ígér
A KDNP számára a választási vereség egyik legfontosabb tanulsága, hogy a pártnak a jövőben határozottabban kell képviselnie saját álláspontját.- húzta alá Semjén Zsolt.
A kereszténydemokratáknak mértéktartóan, higgadtan és konstruktívan kell politizálniuk, az elvi kérdésekben azonban nem szabad engedniük.
A pártelnök szerint a KDNP-nek saját arcélét is markánsabban meg kell mutatnia mind az Országgyűlésben, mind az országos politikában.
Semjén Zsolt szerint a politikában a látszat sokszor a tények erejével hat, ezért nem szabad elengedni azokat a témákat, amelyekben álláspontjuk szerint igazuk van, még akkor sem, ha ezek politikailag kényelmetlenek.
„Ha egyszer igazunk van, akkor vigyük végig a szakpolitikai kérdésekben is és a személyes támadások, rágalmazások tekintetében is” – fogalmazott.
