augusztus 13., csütörtök

Törvénysértő volt a Fidesz szervereinek lefoglalása, ezért helyt adott a párt panaszának és új eljárást rendelt el – közölte a Legfőbb Ügyészség.

A Legfőbb Ügyészség szakfőosztálya helyt adott a Fidesznek a szerverei lefoglalása miatt benyújtott panaszainak, és a kényszerintézkedés megismétlésére hívta fel a nyomozást folytató Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a lefoglalások során olyan eljárási gyakorlat valósult meg, amely az úgynevezett „fishing expedition”, vagyis egyfajta adathalászat kategóriájába sorolható. Ez az esetlegesen terhelő adatok vagy információk nem specifikus keresését, illetve előre meg nem határozható mennyiségű adat megszerzését jelenti.

A másodfokon eljárt Legfőbb Ügyészség szerint ez a módszer mind az uniós, mind a magyar jogban törvénysértő gyakorlatnak számít.

A kutatás jogszerű volt, a lefoglalás nem

A Legfőbb Ügyészség ugyanakkor különbséget tett a kutatás és a lefoglalás között. A Fidesz a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kutatást elrendelő határozatai ellen is panaszt nyújtott be, ezeket azonban a szakfőosztály elutasította.

A Legfőbb Ügyészség szerint a Fidesz szervereit is tartalmazó adatközpontban a kutatások elrendelése törvényesen történt. A főügyészség 2026 júliusában több egymást követő határozatban rendelte el a kutatást, mert megalapozottan feltehető volt, hogy az ügyben vizsgált bűncselekmény nyomainak felderítésére, valamint információs rendszerek és adathordozók átvizsgálására vezet.

A lefoglalásokat elrendelő határozatokkal szemben azonban már helyt adott a Fidesz panaszainak a Legfőbb Ügyészség.

Az NKA támogatások miatt folyik a nyomozás

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) odaítélt mintegy 17 milliárd forint értékű támogatási összeg kapcsán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A nyomozás során az ügyészség szerint szükség van az elektronikus adatok biztosítására és bizonyítékként való felhasználására. Ezt azonban csak törvényes módon lehet végrehajtani.

„Fishing expedition” miatt kifogásolták a lefoglalást

A Legfőbb Ügyészség szerint a megvalósított eljárási cselekmények során nem volt megfelelően meghatározva, hogy milyen adatokat és milyen szempontok alapján kell keresni.

A „fishing expedition” olyan eljárást jelent, amelynek során az esetlegesen terhelő adatok vagy információk nem specifikus keresésével az adatok előre meg nem határozható tömegét szerzik meg, majd abból később válogathat az eljáró hatóság.

A Legfőbb Ügyészség szerint ez törvénysértő gyakorlat.

Aránytalan lehet a teljes adatpark lefoglalása

A közlemény szerint egy teljes adathordozó lefoglalásának alapját – ha az egyébként nem minősül a büntetőeljárási törvény szerinti bizonyítási eszköznek – önmagában nem képezheti az, hogy bűncselekmény elkövetésére utaló releváns adatokat tartalmaz.

Ehhez szükséges a szerver üzemeltetője vagy tulajdonosa és a bűncselekmény közötti kapcsolat fennállása. A Legfőbb Ügyészség szerint a teljes adatpark lefoglalása a szerver gazdája számára aránytalan hátránnyal járhat, mivel így nem folytathatja a bűncselekményhez egyébként semmilyen módon nem köthető tevékenységét.

Személyes adatok is érintettek lehettek

A Legfőbb Ügyészség adatvédelmi problémákat is azonosított. A lefoglalás olyan személyes adatokat és több olyan személy adatait is érinthette, amelyeknek nem volt kapcsolatuk a büntetőeljárással vagy a vizsgált bűncselekménnyel.

Az ügyészség szerint ezeket az adatokat már eleve ki kellett volna vonni a lefoglalás köréből.

Meg kell ismételni a lefoglalást

A Legfőbb Ügyészség ugyanakkor nem látta indokolatlannak az elektronikus adatok bizonyítási célú biztosítását. Ezért arra utasította a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget, hogy ismételje meg az eljárási cselekményeket, immár a jogszabályoknak megfelelő módon.

A korábban elrendelt, elektronikus adatok megőrzésére kötelezést továbbra is alkalmazni kell. A legfeljebb három hónapra elrendelhető kényszerintézkedés határideje alatt haladéktalanul meg kell kezdeni az adatok előre meghatározott szempontok szerinti átvizsgálását.

Ennek során kizárólag az eljárás tárgyát képező tényálláshoz és időszakhoz köthető adatok lefoglalására kerülhet sor.

A Legfőbb Ügyészség hangsúlyozta: az ügyészségnek a kényszerintézkedések elrendelése, végrehajtása és az azokkal kapcsolatos panaszok elbírálása során kizárólag a büntetőeljárás szabályainak megfelelően, szakmai szempontok alapján kell eljárnia.

Exit mobile version