Egy férfi hétfőn személyesen jelentette be a XXII. kerületi rendőrkapitányságon, hogy a Nagytétényi út és a Tóth József utca közelében, a Duna alacsony vízállása miatt láthatóvá vált meder iszapjában egy lövedéknek látszó, rozsdás tárgyat talált. A tárgyról fényképet is készített.
A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, azonban már nem találták meg a tárgyat, csupán annak helyét tudták azonosítani. A rendelkezésre álló adatok szerint a tárgy a bejelentés és a rendőrök kiérkezése között tűnt el. Információk alapján feltételezhető, hogy valaki elvitte.
A bejelentő által készített fényképek alapján nem zárható ki, hogy a tárgy egy második világháborús tüzérségi gránát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben szakértőt rendelt ki.
A BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet, és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt nyomozást indított.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Aki bármit tud a tárgyról vagy annak hollétéről, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon.
A rendőrség arra is figyelmeztetett, hogy aki megtalálta vagy magához vette a tárgyat, semmiképpen ne mozgassa tovább, ne próbálja szétszerelni vagy elszállítani. Ha valóban robbanótestről van szó, annak működésbe lépése súlyos, akár halálos sérüléseket is okozhat.
A több évtizede földben vagy vízben fekvő robbanóeszközök ma is veszélyesek lehetnek, ezért kezelésüket kizárólag tűzszerész szakemberek végezhetik. A rendőrség azt kéri, hogy a Duna medréből előbukkanó tárgyakat senki ne mozdítsa el, ne vigye magával, és lehetőség szerint ne nyúljon hozzá.
