A Környezetvédő Fiatalok Egyesület kezdeményezésére, és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) támogatásával rovarhotelt helyeztek ki Etyeken, a könyvtár közelében. Az eseményen Latorcai Csaba, az Országgyűlés alelnöke is részt vett.
A helyi élővilág és a biológiai sokféleség védelmében rovarhotelt helyeztek ki Etyeken, a könyvtár környékén. A kezdeményezést a Környezetvédő Fiatalok Egyesület indította, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt etyeki alapszervezete is támogatott Molnár Zoltán alpolgármester, a helyi KDNP elnökének közreműködésével.
Az eseményen részt vett Latorcai Csaba, a KDNP és az Országgyűlés alelnöke, valamint Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere is.
Latorcai Csaba elmondta, hogy jó itthon lenni, és mindig otthon érzi magát Etyeken, amelyet fantasztikus településnek tart. Hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták számára kiemelten fontos a teremtett világ védelme. Ennek egyik fontos feladata és eszköze, hogy a gyermekeket és a fiatalokat megtanítsák arra, hogyan óvják a mindennapi környezetüket. Mint mondta, erre kiváló lehetőséget ad a rovarhotelprogram, hiszen ezáltal már a legkisebbek is megtanulhatják, hogy a rovarok és bogarak nem eltaposni valók, hanem a bioszférához olyan mértékben járulnak hozzá, hogy nélkülük elképzelhetetlen lenne az élet.
A rovarhotel a beporzó rovarok számára biztosít menedéket, hozzájárulva a helyi ökoszisztéma védelméhez. A kezdeményezés egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a környezetvédelem és a teremtésvédelem konkrét, helyi cselekvésekkel is megvalósítható.

