Tovább csökkent az építőipar teljesítménye júniusban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva pedig 5,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az előző hónaphoz képest 3,9 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított építőipari teljesítmény.
Júniusban az épületek építésének termelése 5,5 százalékkal volt kisebb, míg az egyéb építményeké 5,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építése 22,1 százalékkal zuhant. Az egyéb építmények építése ezzel szemben 28,3 százalékkal bővült, elsősorban az út- és vasútépítés 49,6 százalékos megugrásának köszönhetően. Ez 33 százalékponttal járult hozzá az ágazat teljesítményének emelkedéséhez.
A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A KSH adatai szerint a júniusban megkötött új szerződések volumene 41,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az épületek építésére kötött új szerződések volumene 16,8 százalékkal, míg az egyéb építmények építésére vonatkozóké 58,6 százalékkal csökkent.
A vállalkozások június végi szerződésállománya 0,4 százalékkal volt kisebb a tavaly júniusinál. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 1,5 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké pedig 0,1 százalékkal nőtt.
Az első fél évben az építőipari termelés volumene 0,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának szintjétől.
Májusban két hónap növekedés után csökkent az építőipari termelés volumene. A nyers adatok alapján 10,7 százalékos, munkanaptényezővel kiigazítva pedig 6,7 százalékos volt a visszaesés. Áprilishoz képest 6,5 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés.
A KSH jelentése szerint az építőipar ágazatai közül a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 5,8 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest.
Az egyéb építmények építésében 5,1 százalékos, az épületek építésében pedig 4,5 százalékos drágulást mértek.
Az előző negyedévhez viszonyítva az építőipar termelői árai átlagosan 1,9 százalékkal voltak magasabbak.
