Magyar Péter miniszterelnök a vatikáni látogatása alkalmából személyes ajándékként adja át XIV. Leó pápának XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát, valamint Mindszenty József bíboros emlékiratainak 1974-ben, New Yorkban megjelent első amerikai kiadását.
A kormányfő szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a két dokumentum története hetven év távlatából a szabadság, az emberi méltóság és a béke üzenetében kapcsolódik össze. A bejegyzéshez egy, a Wizz Air flottájához tartozó repülőgép előtt készült fotót is mellékelt.
Magyar Péter közlése szerint csütörtökön 10.45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja őt XIV. Leó pápa. A találkozót követően a miniszterelnök bemutatja a pápának a magyar delegáció tagjait, köztük Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert, valamint Velkey György Lászlót, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát.
Magyar Péter azt írta, hogy megtisztelő számára, hogy egykori piarista diákként és magyar miniszterelnökként képviselheti Magyarországot a pápánál egy hónappal az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt.
A miniszterelnök a bejegyzésében azt is közölte, hogy a vatikáni látogatásra saját költségén két fia is elkíséri.
