Távollétében halálra ítélte kedden egy damaszkuszi bíróság Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnököt háborús és emberiség elleni bűnök miatt. A 2024-ben megbuktatott volt államfő Oroszországba menekült.
A testület hasonló vádakkal ítélte el Aszad öccsét, Mahert is. Ő a szíriai hadsereg 4. páncélos hadosztályának parancsnoka volt, akit a szíriai ellenzéki aktivisták egyebek között gyilkosságokkal, kínzással, zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel vádolnak.
Ugyanebben az ügyben halálra ítélték Aszad unokatestvérét, Atef Nadzsibot is. A korábbi dandártábornok korábban a szíriai hadsereg dél-szíriai Daraa tartományának politikai biztonsági osztályát vezette.
Nadzsib az egyetlen vádlott, akit őrizetbe vettek. Ő az egyik legmagasabb rangú tisztségviselő, akit bíróság elé állítottak.
Az 1965-ben született Bassár el-Aszad 2000-ben, apja, Háfez halála után lett elnök. Fenntartotta a család uralmát és az alavita vallási közösség dominanciáját a szunnita muszlim többségű országban.
Irán szövetségeseként szemben állt Izrael és az Egyesült Államok politikájával.
Bassár el-Aszad rezsimjének kezdeti éveit az iraki háború és a libanoni válság határozta meg. 2011-ben, az Arab Tavasz részeként polgárháború robbant ki Szíriában, amely egészen 2024 végéig, Aszad elűzéséig tartott.
